Aki tartott már csecsemőt a karjában, az pontosan tudja, hogy mennyire édes ez a teher. Összehasonlítani sem lehet ugyanilyen mennyiségű krumplival, vagy mosóporral például. Persze nyilvánvaló, hogy az előbb említett két termék érzelmileg nem igazán érinti meg az embert, de eme jelentős eltérésnek van egy másik oka is. Már az újszülött is rendelkezik testtónussal. Képes izmait összeszorítani és elengedni. Persze ez még nem akaratlagos mozgás, de ettől képes úgy simulni az emberi testhez, hogy cipelése könnyebb legyen.
Természetesen teste akaratlagos működtetésétől még igencsak távol áll a pár hetes csecsemő. A baba élete első heteiben még saját kezét sem ismeri fel. És ez igaz a teste többi részére is. Nem tudja, hogy a feje, a nyaka, a háta, a hasa, és persze a kezei, mind-mind hozzá tartoznak. Kezdetben a kezeit ökölbe szorítja, így ha akarná, sem tudná használni azokat. Hisz, hogy fogjon vele, először is ki kell nyitnia a tenyerét. Ilyenkor még működik az úgynevezett fogóreflex is, vagyis a Pici tenyere azonnal ökölbe szorul, ha valamivel megérintjük azt. Ezt a reflexet még az állatvilágból hoztuk magunkkal mindannyian. Ez az ösztön segítette például a kismajmokat megkapaszkodni anyukájuk szőrös bundájában…
Három hónapos kor körül már gyakran előfordul, hogy a baba széttárja az ujjait és az egész karját mozgatja, lengeti. Így előbb-utóbb felfedezi látóterébe került pracliját is. Rá is csodálkozik, hosszasan nézegeti. A felfedezésnek ebben a korban elsődleges módja, hogy a szájába gyömöszöli a kezecskéit.
A következő nagy lépés, amikor el is kezdi használni azt. Ehhez már össze kell hangolnia a látást, a nézést és a mozgást. Bár mindezt magától tanulja meg a baba, segíthetünk neki azzal, hogy megkönnyítjük a dolgát: figyelemfelkeltő, színes, esetleg hangot is kiadó tárgyakat, játékokat helyezünk a környezetébe, pontosabban a szeme elé és a keze ügyébe .
Két és fél-három hónapos kor körül azok a tárgyak a leghasznosabbak számára, amelyeket körülbelül huszonöt centiméterre az arcától, a kiságyába, vagy a kocsijába akasztunk. A csecsemő ilyenkor azt az élményt szerezheti meg magának, hogy saját karja mozgatásával befolyásolja a környezetét. Hiszen ha ütögetni kezdi ezeket a tárgyakat, azok mozgásba jönnek – a csörgő még hangot is ad. Ez az érzés gyermekünk számára maga a diadal. Hiszen ő, és csak ő volt az, aki mozgásával változást idézet elő a piciny, de számára nagyon is a mindenséget jelentő világában. Ezért is érdemes olyan játékokat beszerezni, amelyek a lehető legkisebb behatásra a lehető legnagyobb változásra képesek (ilyen lehet pl. a színes lufi).
A kisbaba négy-öt hónapos korában már nem elégszik meg azzal, hogy egyszerűen rácsap a tárgyra. Eljött az ideje annak, hogy meg is fogja azt. A lengő játékok ilyenkor már nem olyan hasznosak, hiszen azokat nehéz megfogni. Legjobb módszer, ha minél gyakrabban ölünkbe vesszük a babát, és testén megtámasztva, a kisszéke előtti tálcára játékokat teszünk, és hagyjuk, hogy próbálkozzon a megfogásukkal. Behelyezhetünk a kiságyába is különféle színes, puha, könnyen megfogható, szájba vehető, (tehát mosható és biztonságos) játékokat, amikkel kedvére kísérletezgethet. Vigyázzunk, ne tegyünk túl sok játékot a közelébe, mert a túl sok inger lelassíthatja a gyermek fejlődését. Mindig tegyük elérhető távolságba a játékokat, ahol még van esélye gyermekünknek, hogy utánanyúlva megkaparinthatja a vágyott plüssbohócot, mert a gyakori sikertelen kíséretezés elkedvetlenítheti a kisgyermeket.
A baba nagyon szorgalmas lény: folyamatosan látható élvezettel gyakorol. Fél éves korára már eljut odáig, hogy már többé-kevésbé pontosan odanyújtja a karját, a kezét, ahol a tárgy van, és már képes az ujjait is rákapcsolni. Érdemes hát minél érdekesebb és változatosabb eszközöket a keze ügyébe helyezni. De arra azért vigyázzunk, hogy mit, hisz mindent a szájába is vesz.
A fél éves kor fordulópont lehet egy átlagos gyerek életében. Ebben a korban fordul meg a legtöbb kisbaba. Akad azonban szép számmal olyan csecsemő, aki három-négy hónaposan is képes a hasáról a hátára vagy visszafordulni. Vagy ellenkezőleg: van olyan gyerek, aki hét hónapos korig is elhúzza ezt a fejlődési szakaszt anélkül, hogy bármilyen idegrendszeri vagy mozgásszervi baja lenne. Fontos, hogy ne a szakirodalom alapján tekintsünk gyermekünkre, hanem mindig belőle induljunk ki. Figyeljük tehát mozgása fejlődését, hiszen nagyon veszélyes is lehet, ha gyermekünket 4-5 hónaposan is a kanapén altatjuk abban a jó hiszemben, hogy úgyis majd csak hat hónapos korában fordul meg, aztán kiderül, hogy gyermekünk mégis inkább a korán fordulós csoportba tartozik, de ezt már csak egy tompa puffanás zaja tudatja velünk… Épp ilyen lehangoló lehet a számunkra az is, ha 7 hónapos gyermekünkkel a kezünkben már a korai mozgáskoordináció-fejlesztő központok listáját bújjuk ahelyett, hogy észrevennénk, hogy a pici a későn érő, „szemlélődő” típus tagja. Ebben a korban remekül érzik magukat a gyermekek különböző bébitornáztatókon, ahol kedvükre forgolódhatnak, legyenek bár hason, vagy háton, csupa érdekes dolgot tanulmányozhatnak.
Ahhoz, hogy a gyerek ülni tudjon, először biztosan és egyenesen kell tartania a fejét, majd a törzsét. A gerincoszlop felső szakasza erősödik meg legkorábban, az ágyéki szakasz pedig a legkésőbb. Egy három-négy hónapos csecsemő gyakran úgy viselkedik, mintha már magától fel akarna ülni: ha a kezét megragadjuk, már emeli is a fejét. Egy hónap múltán már a kobakjával együtt a vállait is képes megemelni. A hat hónapos babákat többnyire nyugodtan ülve tarthatjuk az ölünkben – szinte fogni sem kell őket. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kicsit nyugodtan egyedül is hagyhatjuk – mondjuk a fotel sarkába ültetve. Az alsó ágyéki gerincszakasz gyenge, nem bírja a hosszas terhelést. Magyarán, a gyerek könnyen eldőlhet, és megütheti magát. Ebben a korban már nyugodtan beszerezhetünk egy nappali használatra készült bébiülést, amelynek a háttámlája úgy van kialakítva, hogy az ülés ne terhelje túlságosan babánk gerincoszlopát. Így gyermekünk páholyból figyelheti az ebéd előkészületeit, vagy „edzősködhet” a mami reggeli tornájánál.
Az ülve maradásra is érvényes az aranyszabály: egy-két hónapos késés nem a világ. A legtöbb baba nyolc-kilenc hónapos korára már magától is biztosan megül. De ha csak tíz hónaposan jut el erre a szintre, az sem baj.
A hetedik-nyolcadik hónap tájékán a kisbaba már külön kezdi használni az ujjait. Sőt, arra is képes, hogy mindkét kezébe különböző tárgyakat vegyen. Kilenc-tíz hónapos korára a hüvelyk- és mutatóujját külön, egymás felé fordítva használja. Azaz képes felcsippenteni kisebb tárgyakat is. Ezt a tudását egyéves korára olyan tökélyre viszi, hogy apró morzsákat is felvesz a földről. Azonban a dolgokat nem csak megragadni, de elengedni is meg kell tanulnia. A kilenc hónapos baba például megérti, ha kérünk tőle tárgyat, de még nem tudja, hogyan kell azt elengedni. Erre csak tíz- tizenegy hónapos korára jön rá. Utána már ez is remek móka lesz számára. Heteken keresztül boldogan ledobál mindent, ami a keze ügyébe kerül. Érdemes ilyenkor ahhoz a trükkhöz folyamodni, hogy a könnyebb dolgokat az ágyhoz kötjük. Ezzel azt az örömöt is megszerezzük neki, hogy lássa, már képes vissza is szerezni magának a ledobott tárgyakat. A fonállal azért legyünk óvatosak – és főleg: mindig legyünk mellette, ha éppen ilyesmit játszik a gyerek.
A baba fél- és egyéves kora között bármikor megkezdheti hosszú vándorlását. Mászni azonban – ellentétben az előző fázisokkal – nem „kötelező”, sok baba át is ugorja ezt a mozgásstádiumot. A többség azonban nem hagyja ki, és meglepően gyorsan mesteri szintre fejleszti mászási tudományát. A technikák meglepően változatosak, és a stílus is az egyéniségre utal. Sokan hátrafelé indulnak meg, mint a rák. Van, aki a kézen és térden szeret csúszni, más pedig a lábujjhegyén és a kezén támaszkodik meg inkább. Akad, aki vetődik, mint a kapus. Az is elég mókás látvány, amikor a gyerek a padlón a popsiját égnek emelve közlekedik Mászásból egyébként a felülés is könnyebb, ezért egyes babák hamarabb másznak, mint felülnek. Hiszen kitámasztott kéznél csak a feneküket kell megfelelően elhelyezni.
Fontos hangsúlyozni: minden gyerek más és más. Van, aki gyorsabban, más megfontoltabban jut el a mozgásfejlődés soron következő szakaszába. Bár a szűkebb családban többnyire hasonló ütemben fejlődnek a rokonok, a növekedés során a teljesen egészséges, normálisan fejlődő gyerekek között is igen nagy eltérések lehetnek. És ez teljesen rendben van.
Írta: Regős Judit
Vélemény, hozzászólás?