Most biztosan mindenki azt várja, hogy elmagyarázom, hogyan tanultam meg a fura hajú játékosok neveit, az előnyszabályt, a kvalifikációs lehetőségeket, de – mindezek mellett – valami sokkal többet tudtam meg a foci EB alatt.
Na most pedig biztosan azt várjátok, hogy a magyar csapat fantasztikus szerepléséről, a 44 év után megtörtént csodáról fogok beszélni. De – természetesen mindezek értékelése mellett – most mégsem a hazai válogatottról kell megemlékeznem, hanem a férjemről, egy vérbeli drukkerről.
Most pedig három dolgot mesélnék el nektek a foci EB alatti életünkről.
- Micsoda csel!
Férjem elég jól ismer engem és tudja, egy hónapig csak egy kis trükkel lehet fenntartani az érdeklődésemet a foci iránt. Ezért készített egy fogadótáblázatot, amelyben megtippeljük a meccsek végeredményét és pontozzuk, ki mennyire pontosan tudta megjósolni a játék kimenetelét! Bevallom, nagyon jól esett, hogy annak ellenére, hogy megbeszéltük, nézze nyugodtan a mérkőzéseket, nem elégedett meg ennyivel és gondolt arra, hogy – a lehetőségekhez mérten – én is élvezzem a focitornát.
- Szép volt, fiúk!
Az első magyar meccsen éppen dolgoztam, ezért nem láthattam, de elmesélte, hogy bizony egy kicsit megkönnyezte a Himnuszt és Szalai gólját. Még mindig elcsukló hangon mondta, hogy ő még sohasem látott ilyet, fogalma sem volt, milyen érzés, és marha boldog, hogy átélte. Bevallom, akkor azt gondoltam, hogy annak, aki szereti a focit, ez az élmény mennyire sokat jelent. Végre nem külső szemlélőként tapasztalod meg mások sikerét, hanem most neked is megadatik, hogy élvezd a győztesek mámorát!
- Ria, Ria, Hungária!
Természetesen a magyar meccsek előtt, közben mindig nagyon izgultunk. Ebben a felfokozott állapotban azt vártam, hogy elhangzik egy-egy káromkodás, bosszankodás, szitokszó. De nem, a férjem abszolút pozitívan „támogatta” a hazai válogatottat. Sem a sportszerűtlenségek, a téves bírói döntések, a balszerencsés helyzetek nem billentették ki ebből. (Bevallom, ezt már korábban is láttam, amikor a focimeccseik közben ugyanígy viselkedett a csapattársaival. Mindvégig bátorít, dicsér és tapsol, ha egy-egy jó passzt, beadást, helyzetet lát, még akkor is, ha ezeket aztán nem váltják gólra.) Mindvégig hinni a cél elérésében, nem feladni, küzdeni és fejlődni – ez igazán jó taktika.
Úgy vélem, hogy szurkolás közben – mint ahogyan azt a részeg emberről állítják – sok minden kiderül rólunk, mert a felfokozott lelkiállapotban bizony nehéz tartanunk magunkat ahhoz a szerephez, amit láttatni szeretnénk. Csupasz őszinteséggel és kitárulkozó nyitottsággal mutatjuk meg a legbensőbb énünket, személyiségünk alaptulajdonságait.
És így már felfejthető a férfiak és foci között fűződő kötelék „érthetetlensége”. Figyeljük meg, hogyan szurkolnak a férjeink, barátaink és meglátjuk, milyen fantasztikus emberek, és akkor gondoljunk arra, hogy ha nem lenne a foci, bizony nehezebben és sokkal több idő alatt tudnánk ennyi információhoz és kellemes élményhez jutni!
Vélemény, hozzászólás?