Kategória: Tegyél jót – állj mellém!
Ásó, kapa, nagykaland – Tegyél jót!
A Szülők Háza Alapítvány idén ősszel indítja útjára „Ásó, kapa, nagykaland” elnevezésű projektjét állami gondozásban élő gyerekek lakóhelyének megszépítése és mindennapi boldogulásának megkönnyítése érdekében. Szeptembertől életkörülményeiket, életminőségüket és tanulmányaikat javító és segítő eszközöket, valamint személyes, önkéntes felajánlásokat gyűjtünk. Programunk keretében ezúttal egy állami gondozásból kikerült testvérpár számára szeretnénk megkönnyíteni az önálló életkezdést. A 18 éves…
Tegyél jót – Fogjunk össze egy családi úszóbérletért!
A Tegyél jót – Állj mellém! sorozatban több olyan történetet is bemutattunk már, amelyben egy váratlan, tragikus esemény borított fel egy kiegyensúlyozott, kilátásokkal teli családi életet. A sorozat aktuális részében ismét egy számos küzdelmet és keserűséget megélt család történetét ismerhetitek meg, akiknek álmait és terveit az élet teljes mértékben felülírta. Orsi és István évtizedek óta…
Tegyél jót, állj egy küzdelmes életű család mellé!
Ha nyitott szemmel járunk a környezetünkben, egyre gyakrabban hallhatjuk, hogy teljesen eltérő élethelyzetben lévő emberek egyaránt küzdenek különböző lakhatási problémákkal. Elég csak az albérletek áraira, a bedőlt hitelekre, vagy épp a kilakoltatások elleni tiltakozásokra és a hideg időszakban a hajléktalanok segítésére indult megmozdulásokra gondolnunk, máris láthatjuk, hogy nem egyedi és elszigetelt esetekről van szó. A…
Tegyél jót, állj Dávid gyógyulása mellé!
Ahogy azt az „Állj mellém!”-rovat legutóbbi története is mutatja, gyermekeink tartós és súlyos betegségénél kevés aggasztóbb problémát sodorhat elénk az élet. Ezen a héten Viktória történetét ismerhetitek meg, akinek 9 éves, down-szindrómás fiánál májusban leukémiát diagnosztizáltak. A down-szindróma jelenleg az egyik legismertebb és leggyakoribb vele született genetikai rendellenesség. A down-szindróma nem betegséget, hanem egy élethosszig…
Tegyél jót, állj az élet mellé!
Gyakran halljuk, hogy az egészség a legfontosabb érték, ám minden bizonnyal ezt a mondatot csak akkor értjük meg igazán, amikor valamilyen módon megtapasztaljuk, mit jelent annak tartós hiánya. Onnantól kezdve azonban szívünk legmélyéről mondjuk, hogy „ha egészség van, minden van”. A 12 éves Levente és szülei sajnálatos módon pontosan 12 éve tudják, milyen jelentőséggel bír…
Tegyél jót, állj egy szívszorító helyzetben lévő család mellé!
Ahhoz, hogy reális képet kapjunk a tűz pusztító erejéről és az általa okozott, felfoghatatlannak tűnő károkról, elég csak a közelmúlt tragikus híreire gondolnunk. Egyetlen óvatlan pillanat elég ahhoz, hogy bekövetkezzen a baj, és talán egy élet is kevés a veszteségek feldolgozásához. Betti családjának három éve kellett végignéznie, hogy életük munkája egy hibás gázpalack miatt 40…
Tegyél jót, állj egy négygyerekes család mellé!
A legtöbb esetben nem kell elképzelhetetlen tragédiának bekövetkeznie ahhoz, hogy valaki igazán nehéz élethelyzetbe kerüljön. Egy stabil munkahely megszűnése, egy banki hitel bedőlése vagy egy családtag elvesztése sokszor olyan változásokat idézhet elő és olyan körülményeket teremthet, amire senki nem tud előre felkészülni. Nem volt ez másképp Tímeával sem, aki négy kiskorú gyermekével maradt egyedül, miután…