Szerző: Szülők Háza

  • Anyagok – Miből készül a ruha?

    Anyagok – Miből készül a ruha?

    A szövést, vagyis a szálakból készült anyagot már évezredek óta használja az emberiség. A szálakat különböző úton-módon nyerik. A gyapjút például a juh (a felnőtt bárány) szőréből nyerik, úgy, hogy szabályosan megkopasztják őket. (Ez nem fáj nekik, a nyári hőségben még örülnek is, hogy megszabadulnak bundájuktól.) Hasonlóképpen teve- és lámaszőrből is készülnek ruhák – a…

  • Apává érés masszázzsal

    Apává érés masszázzsal

    A várandósság idején a szülők összehangolódása rendkívül fontos a jó szüléshez vezető úton. A kettejük közti intimitás elmélyítésében, összecsiszolódásában és a rájuk váró új élethelyzetben nyújt segítséget a masszázs. Sok férfi hezitál, bent legyen-e a szülésnél. Sokszor hallható indokként, hogy az apa azt mondja, úgysem tud segíteni. Fél a tehetetlen toporgástól, a megszégyenüléstől, hogy nem…

  • Bálint-napi képletünk: Erős Nő + Erős Férfi= Erős Család

    Bálint-napi képletünk: Erős Nő + Erős Férfi= Erős Család

    Interjúsorozatunk debütálására nem is választhattunk volna találóbb napot, mint a szerelmesekét. Valentin-nap, a nyugati divathullámmal elhíresült – egyébként vallási eredetű – ünnep, többek között az ajándékozás, az együtt töltött minőségi idő, és a friss, vagy éppen reneszánszukat élő szerelmi vallomások nemzetközi világnapjává vált. Mi azonban megragadnánk az alkalmat, hogy a szerelmi kapcsolatok egészen egyedi dimenziójába…

  • CSOK -osok figyelmébe ajánljuk!

    CSOK -osok figyelmébe ajánljuk!

    A 2015. július 1-től bevezetett vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) 2016. január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető. az új lakást építő vagy vásárló két- vagy többgyermekes családok esetében jelentősen emelkedik a támogatás mértéke, valamint a támogatási rendszer is egyszerűbbé, áttekinthetőbbé válik. A legfontosabb, a feltételrendszer egészét érintő változások a következők: A lakóingatlanok…

  • A várandós masszázs módszerei

    A várandós masszázs módszerei

    A gyógymasszőr és dúla azon kismamák számára, akik várandós masszázsra érkeznek egy kis kényeztetést tud nyújtani. A speciálisan összeállított kezelése amellett, hogy enyhítheti a fájdalmakat és segít elkerülni a túlzott vizesedést, testi-lelki relaxációt is nyújt a hozzá fordulóknak. Kétféle masszázs gyógyító kombinációját veti latba a tökéletes eredmény érdekében. A várandósság megannyi örömteli pillanata mellett számos…

  • Homoktövis: az igazi vitaminbomba

    Homoktövis: az igazi vitaminbomba

    Alakja: magas és kebles. Haja: ezüstös. Szeme: Aranysárga. Hobbija: napozás. A növényvilág ritka és védett szupermodellje Ő, a homoktövis. Ezt a napfényt nagyon kedvelő kétlaki növényt ezüsttövis, fűztövis, ezüstös homoktövis, európai homoktövis, homokfa, ezüsttövis néven is gyakorta szokták emlegetni. Magassága 1-3,5 m és 6 m közötti is lehet. vagy kisebb termetű lombhullató fának minősül. A…

  • Várandós masszázs

    Várandós masszázs

    A terhesség során az élettani változás okozta kellemetlen panaszok megelőzésére, enyhítésére, megszüntetésére nyújt megoldást a várandósmasszázs, hiszen a fizikai és pszichikai tünetek oldásában segíti a kismamák várakozással teli hónapjait, vajúdását és a szoptatási időszakot is. Fizikai kísérés A pocak növekedésével megváltozik a test statikai állapota. Elsősorban a felső-háti szakasz és a derék tájéka van kitéve…

  • Várandós jóga

    Várandós jóga

    Azt minden kismama nagyon jól tudja, hogy terhessége alatt nem erőltetheti meg magát túlságosan. Azonban ez még nem zárja ki a rendszeres kímélő(!) testmozgást. Amerikai orvosok szerint például ha valaki a teherbe esést megelőzően rendszeresen futott, nem hogy nem árt ha tovább űzi kedvenc sportját, de még egyenesen használ is! Azonban ha igazán kímélő és…

  • Asztma

    Asztma

    Egy 14 hónapos kisfiú anyukája azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy mondjam meg, hol vizsgáltathatná ki a gyerekét. Szeretné tudni, hogy nem örökölte-e tőle és férjétől az asztmára való hajlamot. Ők ugyanis mindketten ettől szenvedtek gyerekkorukban. A mama felnőttkorára kinőtte a betegségét, ám a papa időnként még ma is befullad. Nem beszélve arról, hogy a…

  • Epilepszia

    Epilepszia

    Az epilepszia az agy elektromos tevékenységének zavara folytán jön létre. Bizonyos területek izgalmi állapotba kerülnek, s ez rohamszerű tünetekhez, többnyire eszméletvesztéshez vezet. A tünetek attól függnek, hogy az elektromos kisülések az agy melyik részén következnek be. Az eszméletvesztésen kívül más jelenségek is felléphetnek. A mozgató rendszert illetően például furcsa, akaratlan mozdulatok, görcsös rángatózás, mozdulatlanná merevedés.…