Nagycsaládi munkamegosztás: hogyan vonjuk be a gyereket?

„A gyerekeim annyi mindenben vesznek részt örömmel, hogy egyszerűen nem fér a fejembe, ha a nagycsaládi háztartási munkamegosztás kerül szóba, akkor hová tűnik ez a lelkesedés, hogyan kapcsolnak át a pörgésből gyök kettő sebességbe?” R. Fonyó Barbara írása.

Oké, csak vicceltem. Őszintén? Én is szívesebben heverésznék az erkélyünkön, szürcsölgetném az anyám által készített házi szörpöt jégkockával, vagy olvasgatnék a szobámban, miközben a fülemben a kedvenc zeneszámaim szólnak vagy csellengnék a városban, ütköznék a haverokkal, tolnánk egy sajtbureszt meg nyalnánk egy kis fagyit. Közben meg persze a mosó- és mosogatógépből be- és kireppennének a ruhák és edények, a tiszta ruhák összehajtogatnák magukat, a zoknik meg feladva magányos életüket rátalálnának az igazira párjukra, a virágok megtanulnának túlélni a déli tájolású erkélyünkön, de legalább önlocsoló üzemmód kapcsolnának, egyszerűen szólva a háztartás önműködően működne.

Szép álom. De amíg ez megvalósul, addig bizony marad a családi munkamegosztás. Illetve maradna, ha a gyerekeim nem lőnének ki fénysebességgel mindenféle hihetetlennek tűnő – “épp tanulok, épp edzésre indulok, épp dolgozatra készülök” –indokkal, amikor még nem is tudják, csak a zsigereikben érzik, hogy mindjárt eljön A pillanat, amikor azt szeretném, ha megosztanánk az épp felmerülő munkát. Ők meg én. Na, ilyenkor tűnnek el fél másodperc alatt és borul olyan csend a lakásra, amiért amúgy bármikor máskor mindenemet odaadnám. Csak hát az a fránya időzítés… Többször mondtam már, hogy az idő és én régóta – nevezetesen a gyerekek születése óta – hadilábon állunk egymással. Íme, az újabb bizonyíték!

Sokáig azt hittem, hogy a háztartás az én feladatom, elvégre egész nap itthon vagyok, ki másé lenne?!

Aztán rájöttem, hogy ezzel a mentalitással többet ártok a családomnak meg persze magamnak is, mint használok. Két szennyes zoknikupac között kezdtem mártíranyává válni, pedig mi sem áll távolabb tőlem, mint ez a szerep. És ha ez az irány önmagában véve nem lett volna elég nagy hiba, időközben egyre több, a házimunkán túlmutató dolog – blog, futás – is helyet, teret kért magának az életemben. Én pedig nem tiltakoztam. Sőt! De az időm (már megint) nem lett több. Még szerencse, hogy esetemben az időhiányt kompenzálhatom a gyerekeim számával.

A dologra alkalmas személyek létszámában tehát nem volt hiba, már csak a munkához való hozzáállásukon kellett faragni egy kicsit, hogy ne ők, hanem én gondoskodjam arról, hogy más is odaférjen. Mármint a munkához. Hogyan lehet rávenni egy kamaszt, egy félkamaszt, egy kiskamaszt, egy félkiskamaszt és egy dühös dacost, hogy besegítsenek a házimunkába?

Alapvetések

A tízen inneniek kedvéért a körítés legyen színes-szagos, hovatovább játékos, a tartalom pedig mindenki számára legyen teljesíthető, előre látható és tervezhető. E két utóbbi szerintem a legfontosabb: én legalábbis azt vettem észre a saját gyerekeimnél, hogy sikítófrászt kapnak attól, amikor előugrom a háztartási helyiségből fél tonna tisztára mosott ruhával és rájuk dörrenek, hogy jöjjenek segíteni hajtogatni, elpakolni és megtalálni 49 pár zoknit a kupacban. Ez utóbbitól mondjuk én is sikítófrászt kapok, pláne, hogy mindig marad vagy egy tucat páratlan. Ez amúgy a munkamegosztás szempontjából irreleváns, de tény.

Jó projektmenedzserhez hűen Férj határozta meg az elérendő célokat, a kereteket, én meg megpróbáltam lekövetni és papírra álmodni. A módszer valóságba való átültetésénél a következő szempontokra figyeltem:

• mindenki számára legyen egyértelmű, mely munkák kerülnek fel a gyerekek által végzendő házimunkák nevezetű listánkra (piktogrammok)
• a lista alapján a gyerekeim határozhatják meg, hogy mely munkákra neveznek be
• a tervezés mindig egy-két napra előre történik, így nincs bennük az az érzés, hogy hirtelen szakad rájuk a feladat, nem hivatkozhatnak arra, hogy nem volt idejük felkészülni  rá és immáron az a kifogás sem állja meg a helyét, hogy random osztogatom a feladatokat és mindig ugyanarra az egy személyre esik a választásom  (mindegyik mindig úgy érzi, csak őt dolgoztatom)
• két napra három munkát kell bevállalni, lehet többet is, de ez a minimum
• mindenki számra legyen jól látható a többiek feladatvállalása is (nincs jutalom, nincs büntetés, a közösség előtti “le”szereplés mindennél hatékonyabb)
• a nagycsaládos élet kiszámíthatatlanságából fakadóan mindig lehetnek olyan feladatok, amelyek nem szerepelnek a táblázatban és amelyekre ebből kifolyólag ad-hoc választok segítséget

Családi munkamegosztás-táblázat

Hozzávalók

• A1 méretű erősebb papír
• filctollak
• mágnesek (gyerekenként 3-3db, pl. vasalható gyöngyből a hátára ragasztott mágnessel, de vásárolhatunk is kisebb színes mágneseket, ha nem akarunk ezzel külön bíbelődni)
• nagyobb mágnes és öntapadós papír a piktogrammokhoz

Elkészítés

• első lépésként határozzuk meg, mely háztartási munkákat tudnak elvégezni már a gyerekeink önállóan is (némi szülői segítség persze befigyelhet, főleg a kisebbeknél) – a mi listánk: viráglocsolás, mosogató-/mosó-/szárítógép be- és kipakolása, segédkezés a főzésben (zöldség-/krumplihámozás, gyümölcsmosás, magozás, előkészítés stb.), zoknipárosítás, ruhahajtogatás, tiszta ruhák elpakolása, szemét levitele, terítés, asztal leszedése az étkezések végén

• az öntapadós papírra rajzoljuk meg az egyes feladatokhoz tartozó piktogrammokat és ragasszuk fel egyenként a nagyobb mágnesekre (a gyerekek akár ki is színezhetik őket, így még jobban rögzül, milyen feladatok is várnak rájuk)
• vegyük magunk elé az A1 méretű lapot és készítsük egy négyzethálót
• osszuk fel vízszintesen nyolc sorra a fekvő helyzetű lapot (hét sor a hét napjait jelöli, a legfelső sorba kerülnek majd a piktogrammos mágnesek)
• függőlegesen is osszuk fel a lapot oszlopokra: az elsőbe írjuk be a hét napjainak kezdőbetűit, a többi oszlopot pedig igyekezzünk a piktogrammos mágnesek méreteihez igazítani (nálunk így 9+1 oszlop készült)
• helyezzük egy mágnestáblára a kész táblázatot

Rendszer

• feltűnő mágnessel jelöljük ki a hét napjainál az előttünk álló két napot (mi piros vasalható gyöngyből készült eprekkel jelöljük)
• gondoljuk végig, milyen feladatok várhatók a következő negyvennyolc órában és ennek alapján rakjuk ki a piktogrammos mágneseket a lap tetejére
• a gyerekek a saját mágneseikkel jelöljék meg, mely feladatokat vállalják magukra
• aki végzett a saját maga által vállalt feladattal, az az adott nap alatt futó csíkra húzhatja a mágnesét

Finomhangolás

• természetesen négyéves Legkisebb szinte egyik feladatot sem tudja teljesen önállóan elvégezni, de sok esetében már simán be tud segíteni, így az ő esetében teljes mértékben elfogadott, ha valamelyik testvérével együtt teljesíti a feladatot (pl. mosogató-/mosó-/szárítógép be- és kipakolása, viráglocsolás, szemét levitele)
• lehet, hogy valaki nem tudja teljesíteni az aznapra vállalt feladatát, mert későn jött haza, váratlan programja adódott, de időközben muszáj volt pl. kipakolni a mosogatógépet, vagy összehajtogatni a ruhákat, mert már három gyereknek sem volt alsónadrágja, ilyenkor nem dől össze a világ: vagy másnapra vállal helyette valami mást vagy betudjuk vis majornak, de rendszert nem csinálhat belőle senki
• nincs külön jutalmazás, büntetés az elvégzett és el nem végzett feladatokért, a munkamegosztás elfogadtatása a cél, hogy érezzék: a családunk egy élő közösség, ahol amellett, hogy tiszteletben tartjuk a privát szférát, az egyéni érdekeket, senki nem azért van, hogy másokat kiszolgáljon, hanem egy olyan hely, ahol együtt működünk.

A cikk másodközlés, az eredeti írást Barbara oldalán, a Mom With Five blogon olvashatod. A képek a szerző saját felvételei.