Sajtótájékoztató a Tegyél jót! program budapesti indulásáról

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottunk a Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központban a Szülők Háza Alapítvány Tegyél jót! programjának budapesti indulásával kapcsolatban, melynek fővédnöke Budapest főpolgármestere, Tarlós István.

Az állami gondozott gyerekek a társadalom rejtett erőforrásai, ezért nagyon fontos, hogy perspektívát adjunk nekik, kinyissuk számukra a világot, és inspiráló személyes kapcsolatokkal támogassuk őket. Ezek a gyerekek még szén formájában élnek a különböző otthonok falai közt, de ha megkapják a kellő figyelmet és szeretetet, hamarosan gyémánttá csiszolódhatnak. (Regős Judit)

A rendezvényt az Alapítvány elnöke, Regős Judit nyitotta meg, aki röviden bemutatta a négy hónappal ezelőtt az állami gondozott gyerekek élethelyzetének javításáért indított programot, amely különböző szakemberek és önkéntes családok bevonásával, a gyermekotthoni nevelőkkel is együttműködve igyekszik elérni, hogy a gyerekek új irányokat, kitörési pontokat és esélyt kaphassanak arra, hogy kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.

Tarlós Istvánt Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese képviselte a rendezvényen, aki a programmal kapcsolatban egy sporthasonlattal élve az utánpótlás nevelés fontosságát emelte ki. Ahogy mondta, mint minden sportban, úgy a társadalomban is alapvető jelentőségű a megfelelő utánpótlás kérdése, amihez azonban minden szempontból nyugodt és kiegyensúlyozott növekedésre van szükség. Az állami gondozott gyerekek ilyen téren jelentős hátrányokkal indulnak a szeretetteljes családi légkörben felnövekvő gyerekekhez képest, és az erős védelmi háló hiányából fakadóan sokkal nehezebb számukra a megküzdés, könnyebben csúszik ki a talaj a lábuk alól. Ezzel összefüggésben a saját felelősségünk fontosságát, valamint azt hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen az olyan hátrány-kiegyenlítő programok létrejötte és folyamatos működése, amelyek segítő kezet, lehetőséget nyújtanak az ilyen helyzetben élő gyerekek és fiatalok számára, valamint lehetővé teszik a találkozást olyan emberekkel, akik saját példájukkal, szeretetükkel egyfajta mentorként életük végégi motiváló erővel hathatnak rájuk.

sajtotajekoztato02
Molnár László, Szalay-Bobrovniczky Alexandra és Kemény Dénes

Újbuda képviseletében Molnár László, a kerület alpolgármestere az önkormányzatok erkölcsi és anyagi felelősségét hangsúlyozta a területükön élő emberek életminőségével kapcsolatban, és a Szülők Házával évek óta tartó együttműködéssel összefüggésben elmondta, ahogy eddig is, ezután is támogatják azokat a programokat, amelyek a kerületi lakosok életének javításáért küzdenek. Mint mondta, ha minden önkormányzat megteszi a saját hozzájárulását erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt, akkor a Tegyél Jót! egy kiemelkedően működő programmá válhat a fővárosban is.

Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója –aki családjával személyesen is rendszeresen részt vesz a Tegyél Jót! program különböző eseményein–, elmondta, hogy ezt a programot csak örömmel és lelkesedéssel lehet csinálni, és folyamatosan tenni kell azért, hogy azzal a lehető legnagyobb eredményt érjük el. Megköszönte a jelenlegi és a leendő támogatók segítségét, ami lehetővé tette –és teszi folyamatosan– hogy a Szülők Háza egy újbudai programból országos szintű mozgalommá alakuljon.

sajtotajekoztato03
Kemény Dénes és Regős Judit

A rendezvényen jelen volt a szátoki Margaréta Gyermekotthon két 14 éves lakója is, Rácz Zoltán és Rácz Marina is, akik pár mondatban meséltek magukról, a programmal kapcsolatos élményeikről, és azokról a tervekről, álmokról, amelyek megvalósításához a Tegyél jót! program hathatós segítséget nyújthat számukra.

Regős Judit zárásként elmondta, az állami gondozott gyerekek a társadalom rejtett erőforrásai, ezért nagyon fontos, hogy perspektívát adjunk nekik, kinyissuk számukra a világot, és inspiráló személyes kapcsolatokkal támogassuk őket. Mint mondta, ezek a gyerekek még szén formájában élnek a különböző otthonok falai közt, de ha megkapják a kellő figyelmet és szeretetet, hamarosan gyémánttá csiszolódhatnak.

sajtotajekoztato04
Kemény Dénes, Regős Judit, Rácz Marina és Rácz Zoltán

A Tegyél jót! program első budapesti állomása a Kossuth Lajos Gyermekotthon lesz. Alapítványunk február 24-én, pénteken egy farsangi rendezvénnyel készül a gyerekeknek, és az önkéntes családokkal együtt visszük el az üzenetet az újbudai otthonba, hogy minden élet érték és senki sem születhet hiába!


Ha Te is szívesen csatlakoznál önkénteseink közé, nagy szeretettel várunk az I. Szülők Háza Önkéntes Családok Találkozójára, február 17-én, pénteken, ahol minden részletet megtudhatsz a programmal kapcsolatban, és közösen kitalálhatjuk, hogy ki, miben és hogyan tud segíteni abban, hogy minél több örömöt vihessünk a gyerekek életébe. Az önkéntes találkozóról bővebben ide kattintva olvashatsz.


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük