Hát nekünk már sohasem lesz gyerekünk?

Babára vágyunk, de hiába, nem sikerül. Aztán június elején úgy döntünk, elég volt a számolgatásból, méricskélésből, vizsgálatokból és kivesszük a nyári szabadságunkat, hátha egy kis pihenés magától megoldja a dolgokat. Örülünk, ha igen, és döntenünk kell, ha mégsem. Hogyan tovább?

Sajnos ma Magyarországon minden 5. pár küzd hosszabb vagy rövidebb ideig meddőségi problémákkal. Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy időben felismerjük, ha gond van és ne szégyelljünk segítséget kérni, bármilyen okról is legyen szó.

Mikor beszélhetünk meddőségről?

Meddőség abban az esetben állhat fenn, ha védekezés nélkül, rendszeres nemi élet mellett 1 éven belül sem következik be terhesség. (Ez az időszak 6 hónapra módosulhat abban az esetben, ha a pár nőtagja 35 év feletti.)

Milyen okai lehetnek a meddőségnek?

A meddőségnek különböző fajtái és okai lehetnek.

Elsődleges meddőségről akkor beszélünk, ha még sohasem történt fogamzás. Másodlagos meddőségről pedig akkor, ha egy korábbi – kihordott vagy vetéléssel végződött – terhességet követően nem sikerül a teherbe esés. (Ha a korábbi terhességet követően partnercsere történt, akkor ez a kategória nem áll fenn.)

A sikertelen gyermekvállalásnak lehetnek biológiai okai (pl. hormonális, anatómiai, fertőzéses, genetikai, immunológiai problémák és betegségek), de létezik az ún. funkcionális meddőség is. Erről akkor beszélhetünk, ha egyik félnél sem mutatható ki biológiai, fizikai ok, elváltozás, rendellenesség, amely orvosi kezelést, beavatkozást kíván. Ebben az esetben a meddőség hátterében lelki okokat feltételezhetünk, amelyek azonban gyakran fizikai tünetekkel együtt jelentkeznek.

Fontos leszögeznünk, hogy a meddőség nem női probléma! A kivizsgált esetek hátterének 40%-40%-ában találtak női és férfi okot, 20%-ban pedig mindkét félnél tapasztaltak olyan eltérést, amely meddőséghez vezethetett.

Hová forduljak?

Természetesen érdemes először nőgyógyászhoz fordulni, aki elvégzi az elsődleges vizsgálatokat, ha szükségesnek látja, továbbiakat javasolhat. Mindezek után, ha úgy tapasztalja, hogy a meddőség hátterében más szakterülethez (is) tartozó probléma állhat fenn, további szakemberhez irányíthat.

Ezzel együtt érdemes azt is végiggondolni, hogy a meddőség jelezhet-e meglévő vagy kialakult lelki gátakat, elakadásokat, feloldatlan problémákat, amelyeket erre képzett tanácsadó segítségével meg lehet oldani.

Ez utóbbit azért is javasoljuk, mert egy jó szakember nemcsak a már meglévő nehézségek kezelésében segíthet, hanem a meddőségi vizsgálatok, eredmények okozta stressz csökkentésében, az élethelyzetből fakadó önértékelési-, párkapcsolati-, életvezetési gondokkal való megküzdésben is támogathat.

Sokaknak segít, ha olyan mozgásformákat rendszeresítenek, amelyek csökkentik a stresszt, sőt akár további kedvező hatással is rendelkeznek (pl. jóga, női torna).

Többen az étrendjük és táplálkozási szokásaik megváltoztatása után jártak sikerrel. (Ezek hátterében azonban gyakran fizikai okok is meghúzódnak, például az inzulinrezisztencia esetében.)

 

Bármilyen problémáról legyen is szó, semmiképpen se söpörjük a szőnyeg alá, mert az csak tovább növeli a bennünk lévő feszültséget, amely táptalaja lehet más – akár súlyosabb – fizikai és lelki nehézségeknek.

Ha érintettek vagyunk, mindenképpen keressünk fel egy szakembert (vagy akár többet is), hogy a lehető leghamarabb örülhessünk a várva várt babának!

 

A funkcionális meddőségről itt olvashatsz részletesebben.

Amennyiben szívesen fordulnál egy tapasztalt szakemberhez, a Szülők Háza Babára várva programját ajánljuk, amelynek során Regős Judit perinatális szakértő segítségével egyéni vagy csoportos beszélgetés keretében derülhet fény arra, hogy melyek lehetnek azok a problémák, lelki gátak, amelyek megakadályozzák a teherbe esést.


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük