Nyári szomorúság…

0
302
www.magic4walls.com

Ma azon kaptam magam, hogy vége a júniusnak, a nyár egyharmada puff, már el is tűnt. Aztán szomorúnak éreztem magam, hogy annyi hónapot várok arra, hogy nyár legyen, aztán egy szempillantás alatt el is tűnik és várhatok egy újabb évet a röpke boldogságra. Hogyan tudnám így élvezni a nyarat, ha olyan hamar vége szakad? Ha tudom, hogy minden jó elmúlik egyszer…  Ezért készítettem egy átélő-kalauzt a nyárra a tudatos jelenlétet favorizáló önmagamtól a pesszimista önmagamnak.

  1. Emlékszem egy édes, nyári éjszakára / Ezüstösen tűzött le a hold sugára.” (Heltai Jenő: Nyári éjszaka)

Megfogadom, hogy idén otthon hagyom a fényképezőgépet, a mobiltelefont, nélkülük indulok útnak! Tudom, hogy most ez neked elsőre szörnyen hangzik, hiszen mi lesz akkor az élményekkel, amelyeket meg szeretnél örökíteni? De én inkább arra gondolok, hogy mennyi mindent veszíthetek, ha pusztán egy lencsén keresztül akarom befogni, ami most velem történik! Inkább jó mélyet lélegzem, beszívom a körülöttem lévő illatokat, majd körbetekintek, megszemlélem a színeket és formákat, megszorítom a kezét annak, akivel vagyok, és hagyom, hogy a tenyerünk egymáshoz tapadjon, és most csak élvezem!

  1. „Lomha gond, ha szállna még / Fonalat eresztve, / Mint váratlan pók, amely / Utat fog keresztbe, / Homlokunkon szétfoszol, / S nincs nyomába semmi, / Csak a nagy csönd, amelyben / Oly jó ketten lenni.”  (Tóth Árpád: Áldott nyári délután)

Munkahelyi nehézségek, családi problémák, betegség, szerelmi csalódás… megannyi gond, amely sűrű ráncokat fest a homlokodra. Ezért én, amikor csak tehetem majd, a nap felé fordítom az arcomat és hagyni fogom, hogy a barázdák maguktól kisimuljanak. Megállítom a világot és kilépek belőle annyi időre, amennyire alkalmam nyílik! Töltődöm, frissülök, mert szükségem van rá ahhoz, hogy megküzdhessek az előttem álló és még elrendezetlen nehézségekkel. Felszabadítom a testemet és lelkemet a nyomasztó dolgoktól, mert utána újult erővel vághatok neki a megoldásnak.

  1. Nem volt szivemben ősz, tavasz, / Érted, mint a nyár, égett az.” (Petőfi Sándor: Jön az ősz)

Tudom, hogy az év megannyi teendője közt időnként el-elcsúsztok egymás mellől, előtérbe helyeződnek a gyerekek, a család, a munka, a kutya, ti pedig szépen csendben teszitek a dolgotokat. Ideje hát, hogy „kiabáljatok”! Ezért én lopni fogok pár órát a családi nyaralás alatt és sétálni viszem a tópartra, elmegyünk majd kettesben vacsorázni, túrázni a közeli erdőbe, és közben beszélünk és beszélünk, mindarról, ami nekünk fontos. Majd hazafelé élvezni fogjuk a közös fáradtságot, amelyet nem a lótás-futás, a gyerekek ellátása, a házimunka okozott, hanem az, hogy újra csak ketten voltunk.

  1. Haja, mint a koszorúba font napsugár, szeme mélykék, mint a tenger, és a tűnő nyár összes rózsája ott virít az orcáján.” (Lucy Maud Montgomery)

Vastagabb a combod, nem elég feszes a bőröd, nem vagy annyira tökéletes, mint azt szeretnéd. Tudom, inkább nem is akarsz víz közelébe menni, rövidnadrágot húzni a kiránduláshoz, vagy ha nagy nehezen rá is veszed magad, egész végig azon aggodalmaskodsz, hogyan nézel ki. De engem ez most nem fog érdekelni. Tudom, hogy akkor is vonzónak lát, ha előjönnek a nyári szeplők az arcomon, ha napszítta hajam szétterítem a strandlepedőn, ha a felhőtlen szórakozásban fürdő nevetésemet hallja, ha bíborpiros meggyet akasztok a fülemre, ha a lángosevés után megmaradt tejfölbajuszban sétálok végig a parton. Szerintem, ekkor szebbnek lát bárkinél.

  1. A boldogság nem krumpli, amit csak úgy elvetnek a földbe, és megtrágyáznak, hogy jól teremjen. A boldogság mennyei fényként sugárzik ránk a magasból. Mennyei permet, mely egy-egy nyári hajnalon bearanyozza a lelket.” (Charlotte Bronte)

Még néma a közeli tó, még nem izzik a nap, még szendereg a természet. De te, mint minden évben, az utolsó előtti nap korán felébredsz és azon idegeskedsz, hogy nemsokára indulnotok kell haza és újra minden kezdődik elölről. Én idén inkább végignézek majd a száradó gumimatracon, a napozó törülközőkön, a piros arcú gyerekeken és akkor, abban a pillanatban, ha valami csiklandozni kezdi majd a szívem, figyelmeztetem magam arra, hogy erről szól az élet.

  1. A legnagyobb télben tanultam meg, hogy legyőzhetetlen nyár lakozik bennem. (Albert Camus)

Ahogy mindig, augusztus végén most is még barna bőrrel állapítanád meg, hogy bizony, elmúlt az idei nyár. Ahogy minden évben, most is ott sárgállik majd a konyhaasztalon a nyaralásról hazahozott barack, és tudni fogod, pár nap múlva megromlik. De idén rájössz, az a legjobb a nyárban, hogy van ereje, de csak mert hagytad, hogy átadjon belőle valamit nekem.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ