Fekete kagyló héja is lehet dekoráció

Nyár van, megy a nyaralás ezerrel, ezért haza ne gyertek kagyló nélkül sehonnan, ha olyan helyen jártok! 🙂

Tengerimádó, mediterrán hangulatot kedvelő olvasóimnak ajánlom ezt a nagyon egyszerű dekorációs ötletet.

A történet ott kezdődik, hogy még lánykoromban (későbbi, egyetlen férjemmel) Bretagne-ban jártunk. Ahonnan is egy jó adag kagylóval tértem haza. A „nem tudom mire kell, de biztosan kell” jellemem hozatta magammal a kincseket. Viszont itthon, a lakásba lépve azonnal tudtam, mi lesz belőle. Fürdőszobába, a felső csempesor fölé került belőlük egy csodaszép dekorcsík. A lakást azóta régen eladtuk, fotóm nincs róla, ezért most elkészítettem a bemutató kedvéért újból, csak egy 3 darabból álló motívumként, amit most photoshoppal sokszorosítottam …

Szóval kell hozzá kagyló. Bevallom, hogy ezt az adagot egy étteremben (szándékosan ezért) rendelt fogásból loptam haza. Loptam, mert ugyan az ételt kifizettem, a kagylóhéj pedig hozzá járt, de azért – valljuk be -, elég piti dolog egy elegánsabb étteremből ilyesmit hazahozni. Ezzel az erővel a kutyának is elhozhattam volna a csontot… De mindegy, egy „kit érdekel” vállrándítással elcsomagoltam a szajrét.

Aki nálam szemérmesebb, főzzön otthon valamit ilyen alapanyaggal; aki viszont bőven merészebb, az besétálhat olasz étterembe csak úgy is, hogy nincs-e véletlen a szemétben néhány zacskónyi leszopogatott kagylóhéj. Garantáltan beszédtéma lesz; mindenféle jelző a vállára fog kerülni, de persze csak, amint kitette a lábát a vendéglátóhelyről.

És ugye ez „kit érdekel”, úgyse látnak többet… (Aha! A következő héten új gyerek jön az osztályba, az ominózus étteremből a séfnek a fia…)  🙂

A tisztítás után nincs más teendő, mint egyszerű, iskolában használatos folyékony ragasztóval ráragasztgatni a kagylóhéjakat egy általános vastagságú papírlapra.

fekete kagyló3Az, hogy a héj pereme nagyon vékony, nem probléma; simán ráragad az alapra.

Száradás után, közvetlenül a perem mentén kivágjuk a héjakat. És nem marad más hátra, mint felragasztgatni a most már alulról befedett, jó tapadási felülettel ellátott díszeket. Mert most már azzá nőtte ki magát… Élettartamát nem kell félteni; évekig, a lakás eladásáig sértetlenül maradtak.

fekete kagyló5Akinek ez még túl „üres”, festhet közé indákat, díszítheti itt-ott strasszkővel, vagy amivel tetszik.

fekete kagyló1És éljenek a nyitott szemmel járó beszerzők!

Szerző: Cs. H. Z.

Forrás: Fából fabrika blog


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük