Kézzel – villával

0
254
kézzel villával, szülők háza magazin
www.kidspot.com.au

„Úgy eszik a kétéves gyermekem, mint egy malac: mindig mindent kirámol a tányérjából az asztalra, és a borsószemeket szétválasztja a rizstől, és egyenként csipegeti fel a kezével őket. A kakaóba belekeveri a vajas kenyeret, és a szívószállal buborékot fúj bele.”

„Hiába tanítom udvariasságra csemetémet, és köszönök nagy csókolomot, amikor egy helyre belépünk, ő fittyet hány minderre, grimaszolva elfordul, és csöppet sem foglalkozik az illemmel. Mit tegyek?” – szól a kétségbeesett kérdés. Hogyan és mikor lesz gyermekemből civilizált állampolgár?

Hadd nyugtassak meg minden kedves olvasót, akinek a fent vázolt helyzetek ismerősek lennének: amikor egy gyerek közösségbe kerül (ez 4-5 éves korban már elkerülhetetlenül bekövetkezik), kénytelen beállni a sorba, és tudomásul veszi a közösség: bölcsőde, iskola normáit. A gyerekek nagyon norma és minta-követőek, ezért nem szívesen különböznek a többiektől. De addig is, már két-három éves korban elkezdhetjük a civilizációhoz szoktatást a családban.

Fontos, hogy tudatosítsuk gyermekünkben, hogy amit otthon szabad, azt nem mindig illő máshol: vendégségben, étteremben, buszon, villamoson. Jó, ha nem vagyunk túl szigorúak az otthoni szokásokat illetően, hiszen kell egy nyugodt sziget mindannyiunknak, ahol kényelmesen elengedhetjük magunkat, és nem kell minden szavunkat, cselekedetünket százszor meggondolnunk. Azonban a kontroll kialakítása is a szülő feladata, és ez ugyanúgy elengedhetetlen része az érzelmi intelligencia fejlődésének, mint a mesék és a szabad játék. Meg kell tehát találnunk a helyes arányt, hogy ne váljon az otthon az egzecíroztatás melegágyává, de mégis hozzásegítse gyermekünket a társadalmi szabályok elsajátításához.

– Vezessünk be állandó szokásokat. Már 1,5-2 éves gyerekkel is el lehet kezdeni a szabályok kialakítását. Pl.: minden étkezés előtt rituálisan mossunk kezet, még akkor is, ha nem piszkos a kéz, hogy a gyermek szokásrendszerébe beépüljön. Felszerelhetünk külön kis fogasra babatörölközőt számára, választhatunk könnymentes kézmosó szappant, hogy a gyerek szívesen használja a mosdót.

– Kívánjunk jó étvágyat és kezdjünk el közösen enni a gyerekkel. Ne csak őt szolgáljuk ki, hanem magunk elé és az otthon lévő családtagok elé is helyezzünk tányért. Érthető, ha nem olyan könnyű egy kisgyermek mellett meghitt családi étkezést varázsolni, azért próbáljunk meg olyan körülményeket teremteni, ahol a baba érezheti, hogy ő is a közösség tagja, ezért rá is vonatkoznak a család szabályai, amelyek az intézményes szabályoknál jóval rugalmasabbak, de mégis léteznek.

– Sok családnál kialakult az a szokás, hogy a családi étkezések alkalmával minden a gyerek körül forog, és az apa utoljára kap enni, az anyáról nem is beszélve. Sokszor ő csak a maradékot csipegeti a gyermek tányérjából, ezért aztán ne csodálkozzunk azon, ha a gyerek nem tanul meg várni a sorára, és közösségbe kerülve türelmetlen, olykor követelőzővé válik. Ez legtöbbször az úgynevezett egyke gyerekekre jellemző. Nagycsaládban felnövő, harmadik-negyedik gyereknél ez már sokkal kevésbé fordul elő. Nálunk egyszer megtörtént, hogy a lányom átnyúlt a tányéromba és teljes nyugalommal kivett belőle egy sült krumplit, és mikor éppen kérdőre akartam vonni ezért a cselekedetéért, akkor villant be a kép, hogy hiszen én is mindig az ő tányérjába nyúlkálva etetem őt, és kapkodom be a tányérról lepattanó falatokat. Ha a gyerek látja a család működését, és felfogja, hogy nem csak ő létezik, nem az ő kiszolgálása az egyetlen célja a családi közösségnek, könnyebben alkalmazkodik később a közösségi szabályokhoz. Nem beszélve arról, hogy nekünk is sokkal kényelmesebb saját tányérunkból étkezve elkölteni a vacsorát.

– A kézzel evésnek is megvan a maga fejlesztő hatása, bár valóban nem túl gusztusos látvány, de a gasztronómiai élvezethez gyakran a tapintás is hozzátartozik. Vannak még ma is élő kultúrák, ahol a kézzel evésnek nagyon is van helye, a mai napig így esznek a felnőttek. A régi magyar urak is kézzel ettek, sőt vannak olyan ételek, például a csirke- vagy libacomb, amit még a legelőkelőbb éttermekben is szabad, sőt illik kézzel enni.

A gyerekek ténylegesen ismerkednek az ételek állagával, színével, szagával, azzal, hogy mit lehet velük, belőlük csinálni. 3-4 éves korig nem állja meg a helyét a „ne játssz az étellel” szabály. Tehát nyugodtan hagyjuk gyermekünket, hadd ismerkedjen az ételekkel. Azonban nem árt, ha megismerkedik az ételek szervírozási szabályaival is.

Kétéves gyereket már nyugodtan megkérhetünk arra, hogy tegye az asztalra műanyag poharát, tányérját és evőeszközeit. Megtaníthatjuk őt akár játékos formában is „műsoron kívül” játék közben, hogy mi mire való. Főzőcskézhetünk a babakonyhában, tölthetünk játékteát a pohárba, játékpogácsát szervírozhatunk a játéktányérra, és játékkéssel felvághatjuk a frissen sült kenyeret, így gyermekünk a közösségbe kerülés előtt elméletben megismerkedhet a szokásokkal.

Ahhoz, hogy gyermekünk közösségbe érkezve, vagy vendégségben udvarias legyen, legfontosabb a mintakövetés. Vagyis az, hogy mit lát tőlünk. Mi mennyire vagyunk udvariasak, mennyire vágunk bele egymás szavába, vagy hallgatjuk végig illedelmesen egymást. Ne csodálkozzunk, ha gyermekünk kisbaba korától abba nő bele, hogy folyamatos küzdelmet kell vívnia egyes megszólalásáért, vagy azt látja, hogy a szülei folyton egymás szavába vágnak, akkor ő is így tesz majd.

Természetesen teljesen más egy gyermektől elvárható udvariasság, mint tőlünk, felnőttektől. Rémülten figyelem, mikor szülők karonülő csöppségüket „Köszönjél már!” típusú felszólító mondatokkal revolverezik. Aki, ezek után vagy érzelmetlenül odabólintja a csókolom-ot, vagy védelmezően fúrja kis buksiját anyja karjaiba, és hagyja azt pironkodva magyarázkodni. Ilyenkor én azzal szoktam feloldani a helyzetet, hogy köszönöm, de nem vagyok a verbalitás (szóbeli közlés) feltétlen híve. Számomra a szemkontaktus felvétele legalább annyira jelent köszönést, mint a kapcsolat nélküli csókolom.

Persze két gyerek anyukájaként magam is szeretném, ha gyermekeim nem hoznának szégyent a fejemre, és jól nevelt, tisztelettudó, udvarias gyermekekké, majd később felnőttekké cseperednének. Ehhez azonban idő, sok-sok türelem és odafigyelő terelgetés kell, és az, hogy megértsük gyermekünket, az adott helyzetben ne elvárni akarjunk tőlük, hanem segíteni akarjuk őket, hiszen ez az ő érdekük is.

Írta: Regős Judit

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ