Jutka mostanában sűrűn panaszkodik, hogy fáj a feje. Viktor gyakran összegörnyed, és sápadtan nyög: neki a hasa fáj. Iván reggelenként egy korty teát sem bír lenyelni, hányingerre panaszkodik. Van, hogy öklendezik, amint kilépnek a ház kapuján. A három gyerekben az a közös, hogy mindannyian szeptemberben lépték át először az iskola kapuját. Elsősök.
Amikor a gyerek megkezdi az iskolát, a család életében minőségileg új szakasz kezdődik. Sok szülőnek már az is nagy változást jelent, hogy a kicsit reggel korán kell felkelteni, és időre, legkésőbb háromnegyed nyolcra be kell vinni az iskolába. Eddig, ha úgy alakult, ráértünk akár fél kilencre-kilencre beérni, az óvó néni elnézte ezt a kis lazaságot. Ennek megfelelően a lefektetés sem volt feltétlenül katonás, és elhúzódhatott az esti lubickolás a kádban, meg a mesélés is.
Az óvodában nem voltak különösebb „követelmények”, az iskolában viszont bizonyos dolgokat akkor is meg kell csinálnia a gyereknek, ha nem „poroszos szemléletű” a tanintézmény.
Nem egyformák
Az iskola kapuján belépő gyerekek között nagy különbségek lehetnek. Ha csak az életkort nézzük, van, aki alig hatéves, és van, aki hét és fél – ekkora korkülönbség sokat számít. A gyerekek fejlődési üteme egyénenként is különböző. Bizonyos készségek egyeseknél hamarabb, másoknál később érnek be. A veleszületett képességek is számítanak, de legalább ennyire a szülői háttér, a családi hatások.
Van, aki sok ismerettel, profi írás-olvasástudással ül le a padba, és akad olyan, aki cigánykerekezésben elsőrangú. Van, aki viszonylag önálló, jól bírja a „gyűrődést”, a változásokat, más gyerekek nehezen válnak le a családról, az óvó néniről.
Test és lélek
Egy biztos: nem könnyű a kicsiknek megbirkózni az új szituációval, beilleszkedni az új környezetbe. Természetes, hogy ebben a helyzetben a gyerekek többet szoronganak, még akkor is, ha látszólag minden rendben, és csak úgy dőlnek a piros pontok, a dicséretek. Hiszen ki ne érezte volna, hogy egy-egy stresszes helyzet hatására „görcs állt a gyomrába”, vagy, hogy „megfájdul a feje” a gondoktól – a kicsiknél miért lenne ez másképp?
Ráadásul ők nehezebben bírják szavakba önteni, megfogalmazni a szorongásukat, rossz érzésüket, pláne azok okát. „Fáj”, mondják, mert az egyszerűbb, érthetőbb. És milyen igaz!
Panaszkodnak tehát, és látszik rajtuk: nem szimulálnak, át is érzik, élik ezeket a fájdalmakat, lelki-testi kellemetlenségeket.
Hogyan segítsünk rajtuk?
Elsős csemeténk panaszait sem elbagatellizálni, sem túlértékelni nem szabad. Természetesen, ha testi panasza van, vigyük el gyermekorvoshoz. Amennyiben ő is megerősíti, hogy csupán az iskolakezdéssel kapcsolatos lelki eredetű (orvosi kifejezéssel: pszichoszomatikus) tünetekről van szó, ne követeljünk további felesleges vizsgálatokat, mert ez a gyerekben megerősítheti, hogy vele tényleg valamilyen nagy baj van.
Az viszont fontos, hogy a kicsire annyi időt és figyelmet szenteljünk, amennyit csak bírunk. Ha értőn, odafigyelve, empatikus módon beszélgetünk vele, nagy eséllyel rájövünk arra is, miben segíthetünk neki. Lehet, hogy nekünk kell valamit másképp csinálni. Mondjuk, korábban kell lefektetnünk, mert nem alszik eleget. Az is lehet, hogy azért fáradt el, mert túl sok iskolán kívüli tevékenységgel terheltük meg. Az is kiderülhet, hogy a többiekkel való barátkozás megy neki nehezebben, és ebben kell segíteni őt. Ezeken túl is millió problémája lehet egy gyereknek, ám gondos odafigyeléssel ezek nagyobbik részét ki tudjuk deríteni. Osszuk meg a gondunkat a tanító nénikkel, bácsikkal – közösen nagyobb eséllyel találunk megoldást a bajokra.
S ha mindez nem segít, ne habozzunk szakemberhez, pszichológushoz fordulni. Nagy a tét: a jó iskolai kezdet megalapozhatja a jó folytatást, egész további pályafutását is.
Írta: Dr. Vészi Zsuzsa
Vélemény, hozzászólás?